Kórházunkról | Névadóink
Merényi Gusztáv
1895 -1950
belgyógyász, orvos-vezérőrnagy
A Budapesti Tudományegyetemen szerzett oklevelet 1920-ban. Hivatásos katonaorvosként a katonai repülés orvosi kérdéseivel foglalkozott. 1931-től számos tanulmánya jelent meg. 1935-től több külföldi tanulmányúton vett részt, melyeken a repülés élettanával foglalkozott.
1936-tól a légierő vezető orvosa volt. A fővárosi Műszaki Egyetem Aerodinamikai Intézetének együttműködésével, 1938-ban megszervezte az első magassági kísérleti állomást, ahol a gyorsan bekövetkező oxigénhiányhoz való alkalmazkodás kérdéseit vizsgálták. Budapesten, a Karolina úton az ő tervei alapján készült el az első magyar Repülőorvosi Vizsgáló Intézet, amely később a Gyáli úti Honvéd kórház keretében folytatta működését.
1940-től a Bajcsy-Zsilinszky Endre körül tömörülő ellenállókhoz tartozott. A vezetése alatt álló Pajor Szanatóriumban menedéket nyújtott az üldözötteknek, majd letartóztatása elől illegalitásba vonult.
1941-ben egyetemi magántanárrá habilitálták, előadásait a szegedi és a kolozsvári egyetemen tartotta.
1945-től a fővárosi Vöröskereszt Kórház parancsnoka, 1946-tól a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályának orvos-vezérőrnagya és vezetője volt. 1947-48-ban segítette a Népjóléti Minisztériummal együttműködve, az első Magyar Véradó Központ és Vérellátó Állomás létrehozását.
1950-ben a Rajk-per kapcsán koholt vádak alapján halálraítélték és kivégezték. Emlékére húsz évvel később a Gyáli úti kórházat Merényi Gusztáv Kórháznak nevezték el.